2012. október 24., szerda

Maradékokból / Scrappy projects


Az elmúlt hetek ismét nagyon zűrösre sikerültek. A hosszú hétvége előtt megvolt az év utolsó előtti tudományos konferenciája amin én is részt vettem. December elején vagy még egy utolsó, ami hagyományosan zárja az évet. Addig még van ugyan néhány fontos teendő, de most volt egy szabadidő amit igyekeztem hasznosan tölteni.

Az első próbálkozásom egy húzózár bevarrása volt. Ezzel még soha nem próbálkoztam, kicsit tartottam is tőle, de jobban és könnyebben ment mint gondoltam. Ennek örömére a kis bármitartót sikerült elrontani az utolsó lépésnél, rosszul varrtam le a sarkot. Így is használható lesz. Egyébként mindenféle maradékot használtam a készítéséhez.

A másik egy régi takaróból kimaradt blokk, melyet régóta őrizgettem a szekrényben. Most úgy döntöttem, hogy lesz belőle egy párna, ami szintén maradékokból áll majd össze.

Remélem, hogy az elkövetkező napokban lesz annyi időm, hogy be is fejezzem.

Szép napot!

Szkornélia

***********************************************************************************

I had some busy times recently. I went to almost the last scientific conference of the year. I have one more that traditionally closes the year at the beginning of December. However, we had a 4 day long weekend last week because of a national holyday, and I could spend some time with sewing.

The first thing I tried was sewing some little thing with a zip. I haven't done that before, and I was kinda afraid to try. It was, however, easier than I would have imagined, so it turned out to be a success. I was so happy, that finally I made a mistake at the very last step of sewing, so instead of a boxy bag I have now a flat one. Oh well, I will use it anyway. It was made of scraps, and I have plenty more left. 

I also had some orphan blocks leftover from a blanket I made a long time ago, and decided to make a pillow. I also used only scraps to adjust it to the final size.

I hope I will have some time to finish it in the coming days.

Have a nice day!

Szkornélia

1 megjegyzés:

martimez írta...

Szia ! Én már kerestelek többször is , de talán nem kaptad meg. Csak most vettem észre, hogy mégis "élsz", és ennek nagyon örülök!!!
...én se sokat írogatok, de nálam is vérre menő dolgok történnem a munkahelyen...