2010. február 13., szombat

Régi dolgok ha előkerülnek / Old stuff is coming out

Ez a takaró egyike azoknak a daraboknak, amiket kb 6-7 évvel ezelőtt készítettem. Akkoriban ismerkedtem meg a foltvarrással, és nagyon sok dologról még annyi fogalmam sem volt mint mostanában. Az egyetem után közvetlenül az USA-ba kerültem egy ösztöndíj keretében, és bár Baltimore-ban éltem két éven keresztül, akkoriban nem sok quilttel találkoztam. Pár egészen érdekes darabot egy olyan múzeumban láttam, ahol pszichiátriai kezeltek "munkaterápiás" foglalkozásokon készített munkáit mutatták be. Meg kell mondjam ezek között egészen különleges darabok is voltak.
Igazából nem is emlékszem, hogy mikor fogott meg a foltvarrás, az biztos, hogy amikor 2001-ben Iowaban voltam egy hónapig onnan már hoztam anyagokat. Ezekből varrtam egy takarónak a tetejét, ami egyébként teljesen kézzel készült. Majd ezt is megmutatom egyszer. Mivel ekkor még nem ismertem egy csomó dolgot, a mai napig nem fejeztem be teljesen.
Ezt követte ez a piros-sárga top, ami egy amerikai újságban közölt minta alapján készült. Ekkor vettem egyébként az első varrógépem, egy Tesco gazdaságos modellt. Mivel még nem igazán indult ekkoriban itthon a foltvarrás, mindenféle anyagot összeszedtem ezekhez a korai dababokhoz. Több közülük nem is 100% pamut, bár ebben a topban vannak igazi pw anyagok is Iowából. Amikor ez elkészült még mindig nem tudtam hogy kell összeállítani a quilteket, így a szekrény mélyére került ez a darab. Most pedig előástam. Erre valószínűleg az a mozgalom is motivált, amit elég sok blogon láttam: fejezzünk be rég elkezdett és a szekrények mélyén heverő dolgokat együtt. Ugyan én erre nem jelentkeztem, aminek a fő oka az, hogy időnként a munkám mellett nem marad egyáltalán időm és energiám a varrásra, így ritkán 'vállalok' határidős munkákat. Mindenesetre elővettem pár dolgot, és megpróbálom ezeket is befejezni és megmutogatni. Meglátjuk mire jutok ezekkel.
*****************************************************************************
This top is one of the first pieces that I have ever made. It dates back to 6-7 years before, when I started to sew. Right after I finished the university I went to the US to work as a research scholar in an institution in Baltimore, where I lived for 2 years. Funny thing is that at that point somehow I dod not really get acquinted with quilting. I remember seeing a few pieces, but most of them I saw in a museum in Balto where all the displayed pieces were made by people who were treated in psychiatric institutions. I came back, and somehow I got to know and more importantly like patchwork. I made a top that was absolutely hand pieced, which is not finished to this date. I did not even own a sewing machine then, and more importantly I had no clue how to make what. Then I started to make this top. Patchwork was not as popular here in Hungary as nowdays, so I tried to get as much fabric as I can just could. Some of the ones I used for this top are not even 100% cotton, but also contains some nice real pw fabric I bought in a trip in Iowa. This top was pieced by a sewing machine I bought in a supermarket :) along with some bread and milk. Then it ended up on the bottom of my cupboard. Why? Well, because no blogs, no tutorials, no books here that I could get my hands on. Than I just remembered, and pulled out of the darkness. Why? Cause I read on some blogs about finishing up the UFOs this year. And even though I did not sign up to any of these, I felt inspired. So, here I am, with this long overdue project, and I will try to include it in my list of things to do.


2010. február 7., vasárnap

Adósság / Debt

Jó régen nem jelentkeztem... Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy az év vége nagyon sűrű volt, és az új év eleje pontosan ugyanígy folytatódott. A varrás és az egyéb 'szabadidős tevékenységek' végképp háttérbe szorultak. Mivel ez a blog nem erről szól, így nem is foglak benneteket azzal untatni, hogy ehelyett mi mással töltöttem az időmet.
A lényeg viszont az, hogy van néhány olyan elmaradásom, amit még nem mutattam meg. Amit első helyre szánok, az Kryx meglepetése. A szó legszorosabb értelmében. Annyira kedves volt Tőle ez a kis csomag ami karácsony napjaiban érkezett. Volt a levélben süti (sajnos már nem tudom megmutatni :)) illatzsák, és kedves szavak. Annyira jól esett hogy gondolt rám, a nagy hajtás alatt sokszor szaglászom meg kis csomagot, ami egyébként illatos fűszerekkel van megtöltve.

Az egyetlen olyan dolog amit én csináltam és el is készült, az pedig egy párnahuzat, ami a karácsonyi terítőhöz készült. Kicsit bénáztam vele, de azt hiszem egész jó lett a végeredmény. Füles párna lett, és eredetileg zippes lett volna a háta, de valahogy elrontottam, és így végül ettől eltekintettünk. Most még annyi hiányzik, hogy vettem pár szép gombot amit fel kellene még varrnom, hogy ne nyíljon szét a hátsó része, mert elég keményre van tömve a huzat. Készül még egy ugyanilyen, már kész a top, de nem haladok vele tovább...
Találtam régi dolgokat amik még évekkel korábban, az első foltvarrós próbálkozásaim idején készültek. Még félkész állapotban vannak, de az idén szeretnék sort keríteni rájuk. Majd fokozatosan bemutatom ezeket is Nektek.

**********************************************************************************
It was quite a long time ago that I wrote here. I had a very tough December, and January and the new year started just like that. I have not had a chance to show the present I got from Kryx around Xmas. It was such a nice little package that she maid for me.... I ate the cookies, but I often smell the little bag filled of various spices and that makes me feel so nice. Thanks Kryx.
The only thing I can show you is the pillow case I made, that goes with the Xmas table runner. I think it turned out quite all right, even though I messed up the zip, so I left it out finally. The only thing that is missing is that I have to sew on 5 nice buttons on the back to close it.
I have found some old UFO-s that I started years ago when I first tried sewing and patchwork. Hopefully this year I will have a chance to finish them, so one by one I will try to show them to you.



Daisypath Christmas tickers