2009. március 15., vasárnap

Megkaptam / SWAP

A hetem teljesen őrült volt. Gyakorlatilag a munkámon kívül nem sok másra jutott időm, még itthon is csak írtam, pályáztam, előadásra készültem stb. stb. stb. Emiatt azután a blogom is elhanyagoltam egy kicsit (a házimunkáról nem is beszélve), úgyhogy csak most jutottam el oda, hogy megmutassam mit kaptam a héten. Nina swapjának keretében megérkezett az ajándékom. A csomagot mint kiderült Elina készítette (eli-fredy.blogspot.com), aminek a képét itt láthatjátok. Kaptam két nagyon szép finom öltésekkel készített szivet, egy articsóka gömböt, és csokikat, de azt már nem tudom megmutatni mert mire a fénykép elkészült meg is ettem. Köszönöm szépen ez úton is az ajándékokat, nagyon tetszenek.

Az egyetlen dolog amivel meg a múlt hét végén próbálkoztam, az egyfajta redwork-szerű dolog. Én még soha nem csináltam ilyesmit, úgyhogy keresem a módját annak hogy hogyan is kellene csinálni. A netről szedtem egyébként a kis rajzot amit hímeztem. Fekete filctollal átrajzoltam a papíron a varrni kívánt

körvonalakat, majd egyszerűen egy grafit ceruza segítségével átrajzoltam az anyagra. Az öltések még nem a legegyenletesebbek, de alapvetően működik a dolog, úgyhogy tovább próbálkozom majd. Nagyon teszenek pl a Cinderberry Stitches motívumai, szeretnék valami párna vagy falikép-szerű dolgot csinálni ha sikerül ilyen mintát szereznem.

Be kellene fejezni az ágytakarót is, de kicsit tartok az utolsó lépéstől a szegéstől. Mondjuk a szendvicseléstől is fétem mégis a vártnál jobban sikerült, úgyhogy ráveszem erre is magam.

***********************************

I have recived my SWAP present from Elina (eli-fredy.blogspot.com). I got two hearts with cross stitch motives on them, and an artichoke ball is spring colors. Thanks for the nice present, I really like them. I had an extremely busy week, so the only crafty thing I made was some "bluework" practice. This was the first time I tried this technique, and I clearly need some more practice, but I think it will work out. I really like Cinderberry designs, so I might try after some more practice one of her motives.

Daisypath Christmas tickers